2026. 09. 07. - 2026. 09. 08. | Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum

AI Summit Budapest 2026

face

Dr. Radetzky András

vezérigazgató-helyettes, egyetemi docens
Magyar Katolikus Rádió

Budapesten született 1972-ben. Tanulmányait Székesfehérváron végezte, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán germanisztikát tanult. Már egyetemi évei alatt, 1994-ben megalapította a Fehérvár Rádiót, amelyet 2018-ig működtetett, és amely a magyar elektronikus médiapiac szereplői közül elsőként szerezte meg az ISO 9002 minőségbiztosítási tanúsítványt.

Pályája során több jelentős nemzetközi médiumnál szerzett szakmai tapasztalatot, többek között a Deutsche Wellénél, a BBC Magyar Osztályánál, a Radio France Internationalnál, a Rádio Kölnnél és a Kínai Nemzetközi Rádiónál. A helyi rádiózás meghatározó szereplőjeként több cikluson át vezette a Helyi Rádiók Országos Egyesületét, amelynek 2012 óta tiszteletbeli elnöke.

2012-ben PhD fokozatot szerzett az ELTE Szociológia Doktori Iskolájában, disszertációját a helyi rádiózás helyzetéről írta. 2011 óta a Magyar Katolikus Rádió világi vezetője, vezérigazgató-helyettesként. Emellett 2004 óta oktat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jelenleg docensként, kommunikáció- és médiatudományi területen, 2022 óta pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanít.

Szakmai közéleti szerepvállalása is jelentős: tagja volt több hazai és nemzetközi médiaszakmai szervezet vezető testületének, 2022-ben az Európai Újságírók Szövetsége alelnökévé választották. 2025-ben Petőfi Sándor sajtószabadságért-díjban, Goldmark Péter Károly-díjban, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem „A Kar Kiváló Oktatója” elismerésében részesült.

 

Előadások
16:45 2026. szeptember 08.
HUN
Kerekasztal
AI MEDIA SUMMIT
Méta Open Lab
Az AI és a médiaplatformok jövője
E-mail

Rendezvényszervezéssel, jegyvásárlással, számlázással kapcsolatos információk:

 

indaevents@indamedia.hu

Kiállítói jelentkezés

Szponzorációval kapcsolatos információk, kereskedelmi kiállítói jelentkezés

 

sales@dnsaleshouse.hu

Iroda

 

1036 Budapest, Lajos utca 48-66.