2026. 09. 07. - 2026. 09. 08. | Magyar Zene Háza, Néprajzi Múzeum
AI Summit Budapest 2026
Nagy Elek
elnök
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Erdélyben, Kolozsvárott született. Építészként és belsőépítészként szerzett diplomát, de egyebek mellett tervezett színházi díszletet is. 1980-tól Magyarországon él. 1989-ben alapította első saját vállalkozását. A kilencvenes években nemzetközi Master of Business Administration képesítést is szerzett. Az ezredfordulón már a Vegyépszer alatt, majd az MSZP-SZDSZ kormány alatt is meghatározó szereplője volt a magyar autópályaépítésnek, folyamatosan tartva az előírt minőséget és határidőket. A 2008-as gazdasági világválság, majd az arab tavasz líbiai eseményei – ahol közel 10 milliárd forintot fektetett be a Vegyépszer – azonban lehetetlen helyzetbe hozták a céget. A Vegyépszer végül sikeres csődegyezséget kötött hitelezőivel, de ez az időszak saját bevallása szerint életének legnehezebb időszaka volt.
Az építőipari tevékenység befejezését követően Nagy Elek további cégei a Lexholding keretein belül működnek, továbbra is piaci alapon, ahogy korábban is. A nagyvállalkozó nemrég az UBER visszatérését segítette Magyarországra, a Főtaxi együttműködésével. A Főtaxi és az Inforg meghatározó tulajdonosa volt. A kétezres évek elején a vállalatcsoport része lett a BÁV, amelynek alapító okiratát még maga Mária Terézia írta alá. A Vegyépszer 2000-ben nyerte első autópálya-építési tenderét. Az első Fidesz kormányA Monacói Hercegség tiszteletbeli konzulja Magyarországon. 2019 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, 2024 végétől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nagy Elek, a BKIK elnökeként, 2024 tavaszán a Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetésben részesült. Az általa alapított irodalmi, valamint a Kolozsvár melletti gyalui várkastélyt tulajdonló alapítványokon keresztül az erdélyi kultúra és a határon túli magyarság megmaradásának elkötelezett támogatója. Anyanyelvén kívül öt idegennyelven beszél. Nős, öt gyermek édesapja. Szabadidejében szívesen olvas. Ifjúsági válogatott és egyetemi sakkbajnok volt.
Rendezvényszervezéssel, jegyvásárlással, számlázással kapcsolatos információk:
indaevents@indamedia.hu
Kiállítói jelentkezés
Szponzorációval kapcsolatos információk, kereskedelmi kiállítói jelentkezés
sales@dnsaleshouse.hu
Iroda
1036 Budapest, Lajos utca 48-66.